NGC Prod.
Égi jel: Omega (2006)
Kiadás éve:
2006
A lemez típusa:
Nagylemez
Stílus:
Rock
Felállás:
Kóbor János
Ének; Vokál
Benkő László
Billentyűs hangszerek
Molnár György
Gitár
Mihály Tamás
Basszusgitár
Debreczeni Ferenc
Dob; ütőhangszerek
Szekeres Tamás
Gitár
Gömöry Zsolt
Hammond-orgona
Küronya Miklós
Basszusgitár
A lemez kiadója:
Rögzítette:
The 7th Evil
2012. december 27., csütörtök, 19:17
Szerkesztés:
szerkesztes
Omega - Égi jel: Omega
Az Égi jel: Omega az Omega együttes legutóbbi, tizenhatodik magyar stúdióalbuma, 2006-ból.

A címadó dal változatai:

Az Égi jel című dal az albumverzióval együtt háromféleképpen (a kis mértékben eltérő kislemezes változatot is számítva négyféleképpen) is napvilágot látott.

A Sláger Rádió sávonként kérte el a dalt, majd újrakeverve játszotta.
A rajongóknak ez a változat kevésbé tetszik, mert szerintük túlságosan leegyszerűsített.

Az Esti Showderben pedig egy olyan hangszereléssel adták elő a dalt, amelyben Szekeres Tamás gitárszólói helyett Molnár György gitárszólója és Benkő László szintetizátorszólója hallható
(Az ajándék DVD werkfilmjében rövid ideig látható, amint Molnár és Benkő ezt a változatot készítik).

Ez a változat 2011-ben a Kiabálj, énekelj! ritkaságválogatáson került forgalomba.

Az album dalai:

1. Meghívás (Fényből született lány)
2. Versenyző
3. Égi jel
4. Ördögi cirkusz
5. Álmod őrzi egy kép
6. Elkísér egy gondolat
7. Álmok koldusa
8. Hajnali fény
9. Végül ez a tangó
10. Aki álomra vár
11. Szentek a vidámparkban
12. Koncert a mennyben
13. Egy új nap a teremtésben

Bónusz DVD:

-Dalok születése stúdióban - werkfilm
-Dalok születése a színpadon - koncertfelvételek Alsóörsről:

1. Addig élj!
2. Végül ez a tangó
3. Álmok koldusa
Elefánt - Omega Red Fighter (2015)
Kritika, oldboy @ 2015. december 23., szerda, 12:34
Omega - Decades (2015)
Kritika, oldboy @ 2015. december 20., vasárnap, 12:51
Omega 50 - 2012.10.06. Papp László Sportaréna
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2012. október 8., hétfő, 22:22
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render